Vizin Laci bácsit kitüntették

27 10 2011

Harminc éves raliversenyzői pályafutását ismerte el Bács-Kiskun Megye Önkormányzata Vizin Lászlónak, akit az október 23-ai nemzeti ünnep előtt tüntettek ki. Vizin szerint ez nem csak számára, de a ralisport számára is nagy elismerés.

Bányai Gábor, Bács-Kiskun megye közgyűlésének elnöke: – A kitüntetetteknek hálával köszönjük a kitartásukat, munkájukat, tehetségüket, emberségüket és erejük jó célra fordítását. Sose felejtsék, minden díj fontos, minden díj kötelez. Tennünk kell a jót ezután is megyénkért és hazánkért egyaránt, mert erre születtek Önök is és ez a legkevesebb és egyben a legtöbb is, amit tenni kell és tenni szabad.

Vizin László: – Nagyon meglepődtem, pár nappal a kitüntetés előtt értesítettek róla. Nagyon jól esett, hogy elismerték azt a harminc évet, amit a ralipályákon töltöttem. Ez a kitüntetés nem csak számomra fontos, hanem a rali számára is, hiszen jelzi, hogy a számon tartják és fontosnak tartják a mi sportágunkat.

A csapat együttműködő partnerei:

AXIÁL KFT., HÓD-MEZŐGAZDA ZRT., VALKON 2007 KFT., MANAX, KAMARÁS-DUNA KFT., MEVI KFT


Műveletek

Információ

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Módosítás )

Twitter kép

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Módosítás )

Facebook kép

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Módosítás )

Kapcsolódás: %s




Follow

Get every new post delivered to your Inbox.