Kis Érdi a svéd postás ellen

29 01 2010

Négy rali világbajnoki futamon áll rajthoz az idén ifj. Érdi Tibor és Táborszki Attila, jelentette be ma az Érdi Rallye Team.

Kis Érdi a Svéd, a Deutschland, a Bolgár és a Wales Ralit tervezi. A vb-premierjére tehát a havas Svéd Ralin kerül sor, ahol szinte biztosan megeszi őt reggelire a sok svéd róka, vagy ahogyan Érdi maga nyilatkozott, „szerintem még a postás is el fog verni minket”.

Azért azt ne felejtsük el, hogy svéd postásból már lett rali világbajnok, tehát nem is olyan nagy szégyen tőle kikapni.

Arra a kérdésre, hogy mit tart a verseny legnagyobb nehézségének Érdi így válaszolt:

„Két nap alatt kell 16 pályát letréningeznünk, összesen hétezer kilométert kell mennünk, ez borzasztóan nehéz feladat lesz. Ha eljutunk a versenyig, akkor ott már könnyebb dolgunk lesz.”

Ez a két mondat is hűen visszaadja ifj. Érdinek a hozzáállását és azt az alázatát, ahogyan a rali vb és a Svéd Rali felé viszonyul. Ha pedig megeszik őt a svéd rókák, kit érdekel? Annyit fog tanulni ezen az egy versenyen, mintha öt szezonon keresztül egyfolytában az ablakra tapadva figyelte volna, mikor esik le egy kis hó, és mehet a hegyekbe hóautózni.

„Tibi évek óta csúszkálni akart, most csúszkálhat” – mondta idősebb Érdi Tibor. „A mozijegyet megvettük, most már szeretnénk látni az előadást.”

Advertisements

Műveletek

Information

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s




%d blogger ezt kedveli: