Vizin Laci bácsi és az autogramvadászok – shake down

22 06 2012

Nem várt izgalmakat tartogatott az Ypres Rali shake downja, amit csütörtök este hét és éjfél között rendeztek. Először is az időjárás nem nagyon kedvezett a több ezer szurkolónak, akik pillanatok alatt 10–20 centit nőttek a cipőjükre ragadt sártól. A versenyzők számára pedig az jelentett megpróbáltatást, hogy a rendezők olyan hermetikusan lezárták a pályát, hogy versenyautóval is csak alig lehetett megközelíteni. A legnagyobb meglepetés viszont akkor érte Vizin Lászlót és Zsiros Gábort, amikor belga autogramvadászok szállták meg őket egy nem akármilyen fényképgyűjteménnyel, amely Vizin szinte teljes pályafutását felölelte.

Vizin László: – Tegnap (csütörtök) éjszaka rendezték a shake downt, és hogy a legfontosabbal kezdjem, minden rendben volt az autóval. Este hétkor világosban kezdődött és éjfélkor sötétben ért véget. Tudtunk menni olyan időpontba, amikor ma rajtolunk az utolsó gyorsaságin, így a fényviszonyokat is ki tudtuk próbálni és a lámpákat is be tudtuk állítani.

– A shake down elején hatalmas eső volt, azt hittem, hogy le is fújják a tesztet. Minden tiszta víz és sárfelhordás volt, de ez még kapóra is jött nekünk, mert ki tudtuk próbálni az autót ilyen körülmények között is. Kicsit körülményes volt a pálya megközelítése, mert a rendezők annyira lezártak mindent, hogy versenyautóval sem engedtek be, és egy órát bolyongtunk, mire találtunk egy szabad bevezető utat. Rengeteg néző jött ki, volt sörsátor, sültkolbász, úgyhogy nagyon jó volt a hangulat. Az eső sem tántorított el senkit, bár egyik-másik szurkoló nagyon viccesen nézett ki, a talpára ragadt ötven kiló sártól.

– Egy nagyon kellemes meglepetés ért minket. Két belga szurkoló odajött hozzánk, hogy autogramot szeretnének kérni, majd elővettek egy-egy albumot, amiben még a molos Subarumtól kezdve a Corolla WRC-men át az R2-es Fabiámig mindenről volt fényképük. Az egyik srácnak pedig külön albuma volt Zsiros Gabiról is. Azt mondták, hogy jártak Magyarországon is fényképezni.

– Este jóval egy óra után értünk a szállásunkra, ma reggelre sikerült kipihenni magunkat, lassan indulunk a szervizparkba, ami Ypres belvárosában, gyönyörű helyen van, este öt órakor pedig jöhet az éles verseny.

A csapat együttműködő partnerei:

AXIÁL KFT., HÓD-MEZŐGAZDA ZRT., VALKON 2007 KFT., MANAX, KAMARÁS-DUNA KFT., MEVI KFT. SYGNUS KFT, IS INTERNATIONAL LTD.,DC GÉPSZER KFT., RUTIN KFT.GD GÉP ÉS DARU KFT., H-ITB KFT. TR CONSULT KFT., KNIPL KFT., PAKET007 KFT., 92LETICIA BT., HUMANSOFT KFT.

 

Advertisements

Műveletek

Information

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s




%d blogger ezt kedveli: