Igazi historic rali – Baranya Kupa

25 10 2012

Nem csak a historic raliautók, de a verseny hangulata is a régi idők raliját idézte a Baranya Kupán. Az Országos Historic Ralibajnokság versenynaptárában másfélszeres szorzóval szereplő futam nagyon változatos, nehéz körülményeket támasztott a versenyzőkkel szemben, az éjszakai gyorsasági szakaszoktól kezdve a reggeli párás, nedves úton át, a száraz, napsütéses időjárásig minden előfordult. A kétnapos versenyt több műszaki hiba és baleset is tarkította. A legsúlyosabbat a Varga–Horváth kettős szenvedte el, akiket korházba kellett szállítani, de szerencsére azóta már kiengedték őket és egy kis pihenés után száz százalékosan felépülhetnek. A 12 rajthoz állt versenyzőpáros közül heten értek célba. A C csoport versenyét a Wirtmann–Barna kettős nyerte, míg a D csoportban az idei meglepetéspáros, a Kalapács testvérek győztek.

„Nagyon nehéz verseny volt. Az eredménylista alapján úgy tűnhet könnyen nyertünk, de nem így van. Nagyon meg kellett küzdenünk ezért a győzelemért” – mondta Wirtmann Ferenc, aki Barna György navigálásával idei harmadik győzelmét aratta a C csoportban, a már-már legendás kék Ford Escort Mk 1-essel, és szerezte meg immáron ötödszörre a bajnoki címet.

Wirtmann legnagyobb ellenfele a C csoportban, a Juhász–Rimár kettős volt BMW 2002-essel, ám a kilencedik gyorsasági szakaszon valószínűleg anyagfáradás miatt eltört a jobb hátsó tengelycsonkjuk, aminek köszönhetően kiszakadt a kerekük és a verseny feladására kényszerültek.

Így a C csoport második helyét a Tóth–Hammer kettős szerezte meg Skoda S120-assal. Totya a mecseki pályák nagy ismerője, hiszen már több mint harminc alkalommal versenyzett errefelé és általában a „minden a legnagyobb rendben volt” mondattal szokta zári a versenyt. De most nem. „Az utolsó körre, ahogy kiálltunk a szervizparkból négyszáz méter múlva defektet kaptunk. Nyárásvölgy közepén pedig felforrt a vizünk. 2005-ben készült el az autó, 2007-ben kapta meg ezt a motort, de még ilyesmi nem fordult elő velünk. Egy nagyon kedves sportbírótól kaptunk vizet, csak neki köszönhetjük, hogy folytatni tudtuk a versenyt. Miután feltöltöttük a víztartályt, soha többet nem ment ötven fok fölé a vízhőmérséklet, úgyhogy rejtély, mi okozta a hibát.”

Már a Vác Ralin is a D csoportban folyt a legnagyobb küzdelem, ami a Baranya Kupára is igaz volt. Ezt a csatát nyerte az idei év meglepetés párosának kikiáltott Kalapács–Kalapács kettős Opel Kadett C Coupéval. „Nagyon nehéz verseny volt, főleg reggel, amikor nem lehetett tudni, hogy hol vizes a pálya és hol nem, de nagyon élveztük” – mondta a boldog győztes.

Egészen az utolsó körig komoly nyomás alatt tartotta Kalapácsékat a Zsótér–Bertalan kettős Opel Ascona B-vel. „Zobákon az első körben volt egy kis kalandunk, amikor egy bukkanó eldobta az autót, ellenkormányoztam, letapadt és beleálltunk a partoldalba. Szerencsére az autó nem sérült meg, később viszont elrepült a hűtőmaszkunk. Az utolsó körben elszakadt a kuplungbowdenünk, úgyhogy örülünk, hogy a második helyünket meg tudtuk tartani.”

A D csoport harmadik helyén ért célba a Leitold–Bazsó kettős Fiat 131 Abarth-tal. A Leitold házaspárnak a Vác Rali óta ez volt a második közös versenye. Akkor Gábor János helyett ugrott be Bazsó Ildikó férje mellé, akinek nagyon megtetszett a rali. „Szoktam hajtani. Be van írva az itinerbe, hogy hol lehet gyorsan menni” – lelkendezett az újonc navigátor. „Sajnos az autóban ennyi van, ennél gyorsabban nem tudunk menni vele, az első futóművön kellene egy kicsit javítani” – foglalta össze Leitold.

A D csoport negyedik helyét szerezte meg a Dergez–Luca kettős Lada 21011-essel. „Váltó gondjaink voltak, elfogyott a kettes” – mondta Dergez Attila.

Márkatársuk a Varga–Horváth kettős, a verseny harmadik gyorsasági szakaszán csúszott le az útról és ütközött fának a Zsiguli tetejével. A baleset miatt megállították a versenyt és a páros mindkét tagját korházba szállították. Varga Roland zúzódásokkal és némi izomfájdalommal még vasárnap elhagyhatta a korházat. Navigátorát, Horváth Zsoltot megfigyelésre ugyan benntartották egy ideig, de már kiengedték és kisebb agyrázkódással ő is megúszta az esést. „Nagyon köszönöm mindenkinek, aki a balesetnél segítséget nyújtott nekünk” – mondta Varga Roland. „Köszönjük a sok jókívánságot is, már mind a ketten jobban vagyunk, és nagyon szeretnénk még az idén közösen versenyen indulni.”

A D csoportban Vargáékon kívül több kieső volt. A Kövesdán–Kerekes kettős Porschéjában a váltó hibásodott meg, a Varga–Keresztes páros Volkswagen Sciroccójában pedig a motor. „Nem lett jó ez a motorunk, úgyhogy nem is bánom, hogy tönkre ment. Jövőre építek egy jobbat” – mondta Varga István. A B csoport egyetlen résztvevője, a Mekler–Meklerné kettős Alfa Romeo Giuliájában a váltó hibásodott meg.

Célba ért viszont a Replica kupa egyetlen résztvevője, az Endrődi–Kulcsár kettős az igazi kuriózumnak számító Tatra 613-assal. „Két henger már a rajttól fogva nem megy és a harmadik is megállt. Még szerencse, hogy így is maradt öt hengerünk” – mondta Endrődi Harri. „Az egyik kerékcsapágyunk tönkre ment, amit ki kellett cserélni így a célban mind a négy keréken különböző fék volt. Ja és a gázpedál sem akart visszajönni. Úgy kellett alányúlni és visszahúzni. Egyébként minden rendben volt, örülünk, hogy célba értünk. Nagyon jó kis verseny volt.”

A Historic Országos Ralibajnokság ezzel még nem ért véget, hiszen a Tatabánya Rali rendezőjével tárgyal a szövetség, egy esetleges egyszeres szorzójú verseny megrendezéséről. Ha sikerül megállapodni, akkor négy futamból áll majd az idei Historic Országos Ralibajnokság.

BARANYA KUPA VÉGEREDMÉNYE

  1. Wirtmann Ferenc–Barna György, Ford Escort RS2000 Mk.1, C3 1:19:11,7
  2. Kalapács Zsolt–Kalapács Kornél, Opel Kadett C Coupé, D3 +2:30,2
  3. Zsótér Bertalan–Eigel Attila, Opel Ascona B Gr.2, D3 +6:31,6
  4. Leitold Károly–Bazsó Ildikó, Fiat Abarth 131 Rally, D3 +7:28,6
  5. Dergez Attila–Luca Orsolya, Lada 21011, D1 +12:39,9
  6. Endrődi Harri–Kulcsár Dániel, Tatra 613, Rep +16:44,2
  7. Tóth István–Hammer Tamás, Skoda S120 S, C1 +20:32,2

ORSZÁGOS HISTORIC RALIBAJNOKSÁG VERSENYNAPTÁRA

2012. május 31-június 2.                       46. Mecsek Historic Rali (1,5-szörös szorzó)

2012. szeptember 29-30.                      III. PM Peugeot Vác Rali

2012. október 20-21.                              Baranya Kupa 2012 (1,5-szörös szorzó)

2012. november 17-18.                          Tatabánya Rali*

*Egyelőre nem hivatalos

Advertisements

Műveletek

Information

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s




%d blogger ezt kedveli: