Vizin és a ciprusi óriáspók

30 10 2012

Megérkezett Ciprusra, a 2012-es IRC-sorozat utolsó állomásának helyszínére Vizin László és Zsiros Gábor. A pályabejárást ugyan csak holnap (szerdán) kezdik, de ma is szolgáltak jó hírekkel. Először is a verseny- és a szervizautó is sikeresen átesett a ciprusi vám bürokratikus ügyintézésén, ráadásul helybéli barátok segítségével egy Subaru tréningautót kaptak. Na és találkoztak egy ciprusi óriáspókkal is.

Vizin László: – A szállásunkkal volt egy kis probléma. A ház, amit először kaptunk elég koszos volt, Zsiros Gabi szobájában pedig egy hatalmas pók ült. Ezért átköltöztünk egy másik házba. Ez már sokkal jobb.

Túl vagyunk az adminisztratív átvételen. Holnap kezdjük a pályabejárást, amire egy Subarut kaptunk kölcsön. Ciprusi barátunk barátja épített egy kombi Imprezát, amit azonnal felajánlott nekünk. Ezzel sokkal jobb lesz tréningezni, mint az év elején, az Azori-szigeteken a kisteherautóval.

A versenyautó is megérkezett Ciprusra. Széchenyi Zoli barátunk átvette a hajóról. Ő sokkal otthonosabban mozog a helyi vámügyintézésben, ami nekünk tavaly napokig tartott, azt ő pillanatok alatt elintézte. A szervizcsapat holnap érkezik.

Találkoztunk már magyarokkal is. Bujdos Mikivel, aki szintén indul a versenyen, holnaptól együtt tréningezünk. Sikerült egy tesztpályát is szereznünk, úgyhogy az eddig Cipruson töltött pár óránk nagyon sikeresnek mondható. Remélem, a folytatás is ilyen lesz.

A Ciprus Rali programja*

november 2. péntek

  • 19:00 1. gyorsasági Szuper speciál (3,2 km) aszfalt

november 3. szombat

  • 8:15 rajt
  • 9:28. 2. gyorsasági Prodromi (19,43 km) 36% aszfalt, 64% murva
  • 10:21 3. gyorsasági Gialia (14,82 km) murva
  • 11:04 4. gyorsasági Stavros (15,91 km) aszfalt
  • 12:34 szervizpark
  • 14:02 5. gyorsasági Prodromi (19,43 km) 36% aszfalt, 64% murva
  • 14:55 6. gyorsasági Gialia (14,82 km) murva
  • 15:38 7. gyorsasági Stavros (15,91 km) aszfalt
  • 16:58 Flexi szerviz

november 4. vasárnap

  • 7:00 rajt
  • 8:13 8. gyorsasági Koilinia (23,97 km) 22% aszfalt, 78% murva
  • 9:16 9. gyorsasági Salamiou (12,43 km) 57% aszfalt 43% murva
  • 9:59 10. gyorsasági Panayai (30,41 km) murva
  • 11:49 szervizpark
  • 13:17 11. gyorsasági Koilinia (23,97 km) 22% aszfalt, 78% murva
  • 14:20 12. gyorsasági Salamiou (12,43 km) 57% aszfalt 43% murva
  • 15:03 13. gyorsasági Panayai (30,41 km) murva
  • 16:56 cél

*Hivatalos program. A versenyzők tájékoztatása szerint a rendezők a két nap programját felcserélték, amit azonban hivatalosan még nem erősítettek meg. A fenti az egyelőre hivatalos, eredeti program.

Eurosport TV-közvetítés a Ciprus Raliról

  • november 3, szombat 00:00–00:30 1. nap összefoglaló
  • november 4, vasárnap 23:00–23:30 2. nap összefoglaló
  • november 6, kedd 23:45–00:15 Inside IRC magazin
  • november 7, szerda 23:45–00:15 Inside IRC magazin ismétlése

A csapat együttműködő partnerei: AXIÁL KFT., HÓD-MEZŐGAZDA ZRT., VALKON 2007 KFT., MANAX, KAMARÁS-DUNA KFT., MEVI KFT. SYGNUS KFT, IS INTERNATIONAL LTD.,DC GÉPSZER KFT., RUTIN KFT.GD GÉP ÉS DARU KFT., H-ITB KFT. TR CONSULT KFT., KNIPL KFT., PAKET007 KFT., 92LETICIA BT., HUMANSOFT KFT.

További információk: vizinrally.wordpress.com

Advertisements

Műveletek

Information

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s




%d blogger ezt kedveli: