Vizin három autóval tréningezett

2 11 2012

Kalandosra sikerült Vizin László és Zsiros Gábor pályabejárása a Ciprus Ralin. A helybéli barátaiktól kölcsönkapott Subaru futóműve megsérült, ezért a kísérőautót, egy Nissan Primerát kellett bevetni az első napon. A második tréningnapra pedig az autókölcsönzőben található utolsó négykerékhajtású terepjárót, egy Suzukit sikerült beszerezni. A pályabejárás másik érdekessége az volt, amikor az egyik kávézóban magával a tízszeres Dakar-győztes Stéphane Peterhansellel futottak össze, aki turistaként érkezett a szigetre.

Vizin László: – Kalandos két napunk volt. A barátunktól kapott Subaru sajnos a harmadik gyorsaságin megadta magát, a hátsó kerék rugótányérja leszakadt. Szerencsére volt egy kísérőautónk, egy Nissan Primera, abba gyorsan átültünk. Este pedig rohantunk a kölcsönzőbe egy terepjáróért. Már csak a legkisebb Suzukiból volt, amibe bepréseltük magunkat és a ma (csütörtökön) ezzel fejeztük be a pályabejárást.

Szerencsére a Suzuki már jól bírta, pedig sokkal nehezebbek a pályák, mint tavaly voltak. A tavasszal elég nagy esőzés volt és a lefolyó víz komoly eróziós nyomokat hagyott az úton keresztbe-hosszába. A tavalyi Golden Stage pályája az idén gyorsasági szakasz lesz. Talán sokan emlékeznek rá a tévéközvetítésből, hogy egy meredek szakadék szélén megy. Ezen a pályán több olyan hely is van, ahol a vízmosás miatt leszakadt az út, és most fél méterrel keskenyebb a pálya.

Ez az egyik oka, ami miatt az idei verseny nehezebb lesz. Emellett a gyorsasági szakaszok össztávja is nőtt. Az új harminc kilométeres pálya pedig olyan, hogy a második tréningkörben húzós tempóban 48 percet mentünk rajta.

Volt viszont egy nagyon kellemes élményünk. Megálltunk egy kávéra, és amikor kiszálltunk az autóból, láttunk egy embert, aki bicikliket rakott ki egy autóból. Gabival mind a kettőnknek nagyon ismerős volt, de el kellett telni egy kis időnek, mire leesett, hogy ő Peterhansel, a Dakar Rali legsikeresebb versenyzője. Kiderült, hogy a feleségével kerékpározni jöttek Ciprusra, elkérte az itinerünkből a térképet és lefényképezte. Mondta, hogy feltétlenül megnézi a versenyt.

A pályabejárás után béreltünk egy tesztpályát a rendezőktől, ahol kipróbáltuk a versenyautót. Szerintem jók lettek a beállítások, de nem hiszem, hogy ezen múlik a verseny. Az első nap nagyon kemény lesz, azt kell túlélni. Biztos sok kieső lesz, de mi nem szeretnénk köztük lenni. Mindent elkövetünk, hogy vasárnap célba érjünk.

A Ciprus Rali programja*

*Most már hivatalos, hogy a rendezők – a vadászati szezon miatt – megcserélték a szombati és vasárnapi programot, amely a következőképpen néz ki:

november 2. péntek

  • 19:00 1. gyorsasági Szuper speciál (3,2 km) aszfalt

november 3. szombat

  • 7:00 rajt
  • 8:13 2. gyorsasági Koilinia (23,97 km) 22% aszfalt, 78% murva
  • 9:16 3. gyorsasági Salamiou (12,43 km) 57% aszfalt 43% murva
  • 9:59 4. gyorsasági Panayai (30,41 km) murva
  • 11:49 szervizpark
  • 13:17 5. gyorsasági Koilinia (23,97 km) 22% aszfalt, 78% murva
  • 14:20 6. gyorsasági Salamiou (12,43 km) 57% aszfalt 43% murva
  • 15:03 7. gyorsasági Panayai (30,41 km) murva
  • 16:56 Flexi szerviz

november 4. vasárnap

  • 8:15 rajt
  • 9:28. 8. gyorsasági Prodromi (19,43 km) 36% aszfalt, 64% murva
  • 10:21 9. gyorsasági Gialia (14,82 km) murva
  • 11:04 10. gyorsasági Stavros (15,91 km) aszfalt
  • 12:34 szervizpark
  • 14:02 11. gyorsasági Prodromi (19,43 km) 36% aszfalt, 64% murva
  • 14:55 12. gyorsasági Gialia (14,82 km) murva
  • 15:38 13. gyorsasági Stavros (15,91 km) aszfalt
  • 17:31 cél

Eurosport TV-közvetítés a Ciprus Raliról

  • november 3, szombat 00:00–00:30 1. nap összefoglaló
  • november 4, vasárnap 23:00–23:30 2. nap összefoglaló
  • november 6, kedd 23:45–00:15 Inside IRC magazin
  • november 7, szerda 23:45–00:15 Inside IRC magazin ismétlése

A csapat együttműködő partnerei:

AXIÁL KFT., HÓD-MEZŐGAZDA ZRT., VALKON 2007 KFT., MANAX, KAMARÁS-DUNA KFT., MEVI KFT. SYGNUS KFT, IS INTERNATIONAL LTD.,DC GÉPSZER KFT., RUTIN KFT.GD GÉP ÉS DARU KFT., H-ITB KFT. TR CONSULT KFT., KNIPL KFT., PAKET007 KFT., 92LETICIA BT., HUMANSOFT KFT.

További információk: vizinrally.wordpress.com

Reklámok

Műveletek

Information

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s




%d blogger ezt kedveli: