Wirtmann Historic CEZ-bajnok

14 11 2012

Wirtmann Ferenc és Barna György nyerték a Közép-Európai Zónabajnokság (CEZ) Historic Rali értékelését, amelynek Ausztriában, Csehországban, Szlovéniában, Horvátországban és Magyarországon voltak az idén versenyei. A páros a Mecsek Rali második, valamint a Saturnus Rali és a Baranya Kupa első helyezéseivel összesen 58 pontot gyűjtött, amellyel a historic értékelés élén végeztek. Ezt az eredményt már a komlói célban sejteni lehetett, de az ünneplés előtt meg kellett várni a bajnokság hivatalos végeredményének kihirdetését.

„Nagyon örülök, hogy az ötödik magyar bajnoki címem mellé még egy nemzetközi bajnokságot is meg tudtam nyerni az idén” – mondta Wirtmann Ferenc. „A Mecsek Rali a historic Eb miatt nagyon nehéz verseny volt, a Saturnus Ralin még nem jártunk előtte, így ennek ez jelentette a nehézségét, a Baranya Kupán pedig tudtuk, hogy nem hibázhatunk, nyernünk kell a bajnoki címhez.”

„Az idén véletlenül keveredtünk a CEZ-bajnokságba, de nagyon megtetszett, mindenkinek csak ajánlani tudom, aki nem tud egy Eb-programot megfinanszírozni, de szívesen elmenne külföldre egy-két futamra. Jövőre mi is szeretnénk legalább két CEZ-futamon rajthoz állni.”

A CEZ értékelése egy kicsit eltér a magyar és az Európa-bajnokság értékelésétől, hiszen a CEZ az egyetlen bajnokság, ahol a historic versenyzőket korcsoporttól függetlenül abszolút sorrendben értékelik.

„A CEZ-nek több sajátossága is van” – mondta Barna György. „Először is ahhoz, hogy valakit értékeljenek, legalább egy külföldi futamon rajthoz kell állnia. Minden historic versenyző a saját korcsoportjában elért helyezés alapján kapja a pontokat, amelyeket az abszolút értékelésbe visz magával.”

„Nekünk három futamból sikerült megnyerni a bajnokságot, ami annál is értékesebb, mert decemberben Budapesten lesz a CEZ díjkiosztója, amelyen az idén is, tiszteletét teszi az FIA elnöke, Jean Todt. Az FIA-nál egyébként nagyon erős a törekvés arra, hogy a CEZ-t és az ehhez hasonló regionális bajnokságokat erősítsék, hiszen a jelenlegi gazdasági helyzetben egyre kevesebben képesek egy Eb-programot finanszírozni. Örülök neki, hogy a CEZ sikereihez az idén mi is hozzá tudtunk járulni.”

2012-es Historic Rali Közép-Európai Zónakupa bajnokság végeredménye
1. Wirtmann Ferenc/Barna György (H)      Ford Escort RS 2000 Mk 1    58      
2. Parisi Antonio/d´Angelo Guiseppe (I)        Porsche 911 S                         50
3. Wieger Hans/Wieger Renate (A)              Ford Escort 1600                    45
4. Montini Roberto/Soragni Claudio (I)         Porsche 911 SC                       43
Pasutti Paolo/Campeis Jean (I)                  Porsche 911 SC                       43
Harrach Ernst/Welserheimb Leopold (A)  Mitsubishi Lancer 2000          43
7. Onofri Roberto/Corsini Alessandro (I)       Volkswagen Golf GTi              40
8. Pagella Maurizio/Brea Roberto (I)            Porsche 911 S                         36

2012-es Historic Rali Közép-Európai Zónkupa versenynaptára
2012. 04. 13-14. BP Ultimate Rali (Ausztria)
2012. 04. 2021. Vltava Rali (Csehország)
2012. 05. 11-12. Saturnus Rali (Szlovénia)
2012. 05. 26-27. Croatia Rali (Horvátország)
2012. 06. 01-02. Mecsek Rali (Magyarország)
2012. 06. 09-10. Velenje Rali (Szlovénia)
2012. 10 .20-21. Komló Rali (Magyarország)

A Textura Sport Club partnerei: Grawe Életbiztosító Zrt., Textura Kft., Iharos és Goller Kft., Kumho

Advertisements

Műveletek

Information

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s




%d blogger ezt kedveli: