Historic bajnokavató lesz a Tatabánya Ralin

16 11 2012

Két csoportban is a Tatabánya Ralin dől el a historic bajnoki cím. A dobogós helyezések pedig még három csoportban kiadók. A november 17-18-a között megrendezésre kerülő verseny lesz a historic bajnokság idei negyedik, egyben utolsó futama, amely a Vác Ralihoz hasonlóan egyszeres szorzóval szerepel a naptárban. A 11 nevező között érdekesség, hogy a C csoport bajnoka, a Wirtmann–Barna kettős ezúttal a Cosworth-motoros Escort „Brutal Turbóval” áll rajthoz, valamint, hogy a komlói futamot kihagyó három rali legenda, Kőváry Barna, Ördögh Mixi és Varga C. Zoltán is visszatér a historic mezőnyhöz.

Bár a historicban nem értékelik az abszolút sorrendet, csak az egyes korcsoportok helyezéseit, a versenyzők számára mindig komoly rangja van az abszolút első helynek. Erre a Tatabánya Ralin három páros pályázhat igen jó eséllyel. A Wirtmann–Barna kettős, Cosworth-motoros Mk1-essel, a Varga–Sirkó duó BMW M3-assal és a Kövesdán–Kerekes kettős Porsche 911 RS-sel.

Azonban nem csak rájuk érdemes figyelni, hiszen komoly csata várható a D csoportban, ahol a Kalapács–Kalapács és a Zsótér–Bertalan kettősöket mindössze két pont választja el egymástól, így akár azt is mondhatjuk, hogy a két opelos közül az lesz a bajnok, aki Tatabányán jobb helyezést ér el.

A bajnoki címért csak ők ketten vannak versenyben, de a harmadik helyre hárman – a Leitold–Bazsó, a Varga–Keresztes és a Kövesdán–Kerekes kettősök – is pályázhatnak.

A Replica kategóriában szintén nem dőlt el a bajnoki cím, amitől már csak egy karnyújtásra van az Endrődi–Kulcsár kettős a Tatra 613-assal, de ha a szerencse a Varga C–Sirkó kettős mellé áll, akár ők is megszerezhetik az év végi első helyet.

A C csoport bajnoki címe már eldőlt, de az idén meglehetősen peches Juhász–Rimár kettős egy jó eredménnyel még megszerezheti a bajnoki ezüstöt.

A közönség legnagyobb örömére a Komló Ralit kihagyó két legenda, Kőváry Barna és Ördögh Mixi is visszatérnek a Trabanttal, illetve az Escort XR3i-vel.

A TATABÁNYA RALI HISTORIC NEVEZÉSI LISTÁJA
310 Leitold Károly–Bazsó Ildikó           Fiat Abarth 131 Rally                    D3
303 Juhász Zsolt–Rimár Tamás              BMW 2002                                    C3
308 Kalapács Zsolt–Kalapács Kornél     Opel Kadett C GTE                      D3
304 Zsótér Bertalan–Eigel Attila            Opel Ascona B                              D3
316 Varga C Zoltán–Sirkó Csaba           BMW E30 M3                               Replica
302 Kövesdán András–Kerekes József  Porsche 911 RS                             D4
320 Wirtmann Ferenc–Barna György    Ford Escort MK-1 Brutal Turbo   Replica
306 Varga István–Keresztes István        Volkswagen Scirocco                    D2
317 Endrődi Harri–Kulcsár Dániel         Tatra 613                                       Replica
314 Kőváry Barna–Tóth Zsolt                Trabant 601                                   D1
315 Ördögh Miklós–Imrik Tamás          Ford Escort XR3i                          E2

ORSZÁGOS HISTORIC RALIBAJNOKSÁG ÁLLÁSA HÁROM FUTAM UTÁN

1. (B) CSOPORT
1. Mekler László–Mekler Mikó Edit      Alfa Romeo Giulia Sprint GT       3

2. (C) CSOPORT
1. Wirtmann Ferenc–Barna György       Ford Escort MK1 RS2000            56
2. Tóth István–Kósa F./Hammer T.        Skoda 120S Rallye                        20,5
3. Juhász Zsolt–Rimár Tamás                 BMW 2002                                    14
4. Lukács Zsolt–Sárdi Zoltán                 Skoda 110R Rallye                       1

3. (D) CSOPORT
1. Kalapács Zsolt–Kalapács Kornél        Opel Kadet C GTE                       47,5
2. Zsótér Bertalan–Eigel Attila               Opel Ascona B                              45,5
3. Leitold Károly–Gábor/Leitoldné        Fiat Abarth 131 Rally                    22,5
4. Varga István–Keresztes István           Volkswagen Scirocco                    19,5
5. Dergez Attila–Luca Orsolya               VAZ 21011                                   19,5
6. Varga Roland–Varga Sándor             VAZ 21011/2106                          17,5
7. Kövesdán András–Jójárt/Kerekes      Porsche 911 RS                             17
8. Nagy István–Tóth Tibor                     Volkswagen Golf I                        13,5
9. Kátai Tamás–Bauer/Kása                   Fiat Abarth 124 Rally                    12
10. Hammer Tamás–dr. Szarvas Szilvia VAZ 21011                                   6
11. Királyvári Gábor–Szám Béla            Wartburg 353 WR                         5,5
12. Kővári Barna–Tóth Zsolt                  Trabant 601                                   4
13. Kacsári György–Kacsári Balázs       Fiat 131 Racing                             1,5

4. (D) CSOPORT
1. Ördögh Miklós–Imrik Tamás             Ford Escort XR3i                          15,5

REPLICA KUPA
1. Endrődi Harri–Kulcsár Dániel            Tatra 613                                       23
2. Bánkúti Krisztián–Vukics Balázs       Fiat 131 Abarth Rally                    15
3. Varga „C” Zoltán–Sirkó Csaba          BMW E30 M3                               10

ORSZÁGOS HISTORIC RALIBAJNOKSÁG VERSENYNAPTÁRA
2012. május 31-június 2.  46. Mecsek Historic Rali (1,5-szörös szorzó)
2012. szeptember 29-30.  III. PM Peugeot Vác Rali (1-szeress szorzó)
2012. október 20-21.  Baranya Kupa 2012 (1,5-szörös szorzó)
2012. november 17-18. Tatabánya Rali (1-szeress szorzó)

Advertisements

Műveletek

Information

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s




%d blogger ezt kedveli: