Vizin: Fantasztikusak a pályák!

21 03 2013

A pályabejárás után még jobban megtetszett a Kanári-szigetek Rali Vizin Lászlónak és Zsiros Gábornak. Elsősorban a jó minőségű utak nyerték el a páros tetszését. Ám a szűk pályák, a turisták és a kerékpárosok egy kicsit megnehezítették a feladatukat. Ma (szerda) este a Subaru Impreza R4-es még átesik a gépátvételen, hogy holnap reggel zavartalanul kezdhessék meg a shake downt. Csütörtök este lesz a ceremoniális rajt, péntek reggel pedig már az éles verseny kezdődik.

Gran Canaria hétfő 014

Vizin László: – Fantasztikusak a pályák! Ilyen jó minőségű utakkal még sohasem találkoztam. A verseny továbbra is a Sanremo Ralira emlékeztet, azzal a kivétellel, hogy itt vannak tempósabb részek is. A szervizpark ugyanúgy a kikötőben, tengerszinten van, a pályák pedig az 1500-1600 méter magas hegyekben.

A pályabejárás kicsit mókás volt. Az utak gyakran olyan keskenyek, hogy két autó alig fér el egymás mellett. Volt olyan hely, ahol meg is kellett állnunk, hogy a szembejövő elmehessen mellettünk. A helybéliek a kanyarok előtt dudálni is szoktak, ami sokat segít. A baj csak az, hogy az autósok jelentős része turista, akik nem nagyon vannak tisztában a szokásokkal. A rali mellett a kerékpározás is nagyon népszerű erre. Rengetegen tekernek, nagyon komoly biciklikkel a hegyekben. Többször előfordult, hogy bekanyarodtunk egy szikla mögé és szembe találtuk magunkat egy biciklissel.

Gran Canaria hétfő 039

Ennek ellenére nagyon jól érezzük magunkat, és most már egyre kíváncsibb vagyok a versenyre. Ma megvolt az adminisztratív átvétel, most matricázzák az autót és viszik gépátvételre, hogy holnap reggel a shake downon tudjunk kezdeni. Szeretnénk még állítani az autón, amivel egyelőre nem sokat tudtunk menni. A célunk változatlanul a szériaautó-kupa dobogója, amihez komoly teljesítményre lesz szükségünk.

A csapat együttműködő partnerei: AXIÁL KFT., HÓD-MEZŐGAZDA ZRT., VALKON 2007 KFT., KAMARÁS-DUNA KFT., MEVI KFT., SYGNUS KFT., IS INTERNATIONAL LTD., DC GÉPSZER KFT., RUTIN KFT., GD GÉP ÉS DARU KFT., H-ITB KFT., TR CONSULT KFT., KNIPL KFT., PAKET007 KFT., 92LETICIA BT., HUMANSOFT KFT.

További információk: vizinrally.wordpress.com

Advertisements

Műveletek

Information

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s




%d blogger ezt kedveli: