Leitold: ékszíj, motor és hétórás piknik az erdőben

11 11 2013

Három gyorsasági szakaszon keresztül vezette a Mecsek Ralin a historic D3-as kategóriáját Leitold Károly és Bazsó Ildikó, ám a negyediken megállt a Fiat 131 Abarth motorja. A páros így az orfűi pálya szélén rekedt és csak hét óra elteltével érkezett meg a trélerük, hogy kimentse őket. Szerencsére a szurkolók nem hagyták őket étlen-szomjan.

079B0190 (Large)

„Nagyon készültünk a Mecsek Ralira, szeretem ezeket a pályákat és szinte hazajárok ide” – mondta Leitold Károly. „A rajtnál kicsit méltatlanul hátrasoroltak minket, kivettek a nemzetközi mezőnyből, ami megmondom őszintén, nem esett jól. Nem csak velünk fordult elő, és szerintem ennél több figyelmet érdemelnének a magyar versenyzők is.

Péntek este, az első gyorsasági előtt két kilométerrel megállt az autó. A motor ledobta a vadonatúj bordásszíjat, ami az olajpumpát és a befecskendezőt hajtja. Ha nincs olajnyomás, akkor a gyújtás is letilt. Gyorsan visszaraktuk a szíjat, de így is késtünk egy percet.

Szombaton jól kezdtünk és az orfűi körgyorsaságin már kezdtem belelendülni, behozni az első napi hátrányunkat, de ahogy lefordultunk Remeterét felé, két hajtókarunk eltört, füstbe borítottunk mindent és vége volt a versenyünknek.”

IMG_7357 (Large)

„Délben estünk ki – veszi át a szót Bazsó Ildikó – a Mecseknek egy olyan részén, ahol még csak térerő sincs. Meg kellett várnunk a következő kör végét és csak este hétre tudtak értünk jönni a szervizesek, akik úgy találtak meg minket, hogy a GPS alapján bemérették az autót.

Pont egy turistapihenő mellett sikerült megállnunk, ahol volt pad, asztal. Pillanatok alatt ott voltak a szurkolók, akik azonnal megkínáltak étellel, itallal, úgyhogy hét órát piknikeztünk az erdőben. Ezúton is köszönjük nekik a szíves vendéglátást.”

Reklámok

Műveletek

Information

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s




%d blogger ezt kedveli: