Wirtmann Sainz bátyja mögött lett harmadik az Eb-n

19 03 2014

Pályafutása egyik legnehezebb versenyén vett részt Wirtmann Ferenc és Gábor János a spanyolországi Costa Brava Ralin, a historic Európa-bajnokság második futamán. A Grawe Életbiztosító Zrt. által támogatott versenyzőpáros a C3-as kategória harmadik helyét szerezte meg Carlos Sainz bátyja, Antonio Sainz Ford Escortja és Carlo Falcone Porschéja mögött.

Wirtmann_CostaBrava5 (Large)

„Nagyon nehéz verseny volt” – foglalta össze tömören Wirtmann Ferenc. „Több kanyart teljesítettünk az elmúlt két napban, mint három teljes magyar bajnoki szezon alatt. Volt például egy háromszáz méteres egyenes, amiről kiderült, hogy nem is egyenes, hanem van rajta tíz kanyar.

Gábor Jani ʻ68 óta versenyez, de azt mondta, hogy ez volt pályafutása legnehezebb futama. Nagyon sok volt a hibázási lehetőség. A nagyon rutinos Mats Myrsell például eldobta a Porschéját, pedig rá nem jellemző a hiba.

Wirtmann_CostaBrava3 (Large)

Most is szembesültünk azzal, hogy az Európa-bajnokság nagyon komoly sorozat és komoly felkészülést igényel. Az élmezőny itt is nagyon profi, és ha fel akarod venni velük a versenyt, akkor mindenre fel kell készülnöd.

Legnagyobb ellenfelünk Carlos Sainz bátyja, Antonio Sainz volt, aki egy nagyon jó Escorttal versenyzett. Az első gyorsokon elég közel voltunk hozzá, de szerintem nem autózta ki magát teljesen, ha kellett volna, biztosan tudott volna javulni 10-15 másodpercet gyorsaságinként. Én pedig nem akartam kockáztatni és versenybe szállni vele, mert annak csak az lett volna a vége, hogy eldobjuk.

Wirtmann_CostaBrava1 (Large)

A világítással és a fékkel is volt egy kis problémánk, ami az újonnan épített autónak köszönhető. Bár a régi Escortunk hatalmas szíve megmaradt, annyi új alkatrészt kapott, hogy teljesen más lett a viselkedése, újra meg kell szoknom az autót.

Az első időellenőrzőből mindjárt késtünk egy percet. Addig melegítgettem és vártam a két előttem állóra, amíg a mögöttünk rajtoló megelőzött minket és felállt a dobogóra. Gábor Jani nagyon mérges volt a tíz másodperces büntetés miatt, de mondtam neki, hogy nálunk ez már hagyomány, hogy így kezdjük az évet, és nem ezen a tíz másodpercen múlik a világ.

Az autó nagyon jó volt, főleg, miután a fékerőt is sikerült beállítanunk. A harmadik helyezéssel kezdésnek abszolút elégedett vagyok. Két hét múlva megyünk a Sanremo Ralira. Miskolcra is neveztünk, ahol az Mk II-essel szeretnénk indulni, de egyelőre kérdéses, hogy kész lesz-e az autó és tudok-e előtte tesztelni vele.

Wirtmann_CostaBrava2 (Large)

A 62. Costa Brava Rali végeredménye:
http://www.ewrc-results.com/final.php?e=14483&s=0&sct=135&t=Rally-Costa-Brava-2014

Wirtmann Ferenc 2014-es eredményei:
62. Rally Costa Brava: C3 kategória 3., C csoport 6.

A Historic Rali-Európa-bajnokság 2014-es naptára:
2014. február 28., Rallye de España (Spanyolország)
2014. március 14., 62 Rally Costa Brava (Spanyolország)
2014. április 4., 29° Sanremo Rally Storico (Olaszország)
2014. május 2., International Rally of the Lakes (Írország)
2014. május 16., 23. Historic Rallye Vltava (Csehország)
2014. június 5., 13th Historic Acropolis Rally (Görögország)
2014. június 20., Ypres Historic Rally (Belgium)
2014. július 3., Historic San Marino Rally (San Marino)
2014. július 18., Auto24 Rally Estonia (Észtország)
2014. augusztus 7., Lahti Historic Rally (Finnország)
2014. augusztus 28., 19° Rally Alpi Orientali Historic (Olaszország)
2014. szeptember 18., XXVI Rally Elba Storico (Olaszország)
2014. október 3., 6 Rallye de Asturias Historico (Spanyolország)
2014. október 17., 48. Mecsek Rallye (Magyarország)

Wirtmann_CostaBrava4 (Large)

Wirtmann Ferenc korábbi eredményei:
2008. C korcsoport bajnok
2009. C korcsoport bajnok
2010. C korcsoport bajnok
2011. C korcsoport bajnok
2012. C korcsoport bajnok, Historic CEZ-bajnok
2013. Historic CEZ-bajnok

A Textura Sport Club partnerei: Grawe Életbiztosító Zrt., Textura Kft., Beanett Bt. Munkaruházat, Iharos és Goller Kft., Kumho

Reklámok

Műveletek

Information

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s




%d blogger ezt kedveli: