Vizin negyedszer indul a Ciprus Ralin

15 09 2014

Idei első Eb-pontjait szeretné megszerezni Vizin László és Zsiros Gábor a Ciprus Ralin, amelyen immáron negyedik alkalommal vesznek részt.

Vizin_Ypres3350

 

Eddig a pontszerzés Cipruson mindig sikerült Vizinnek, hiszen 2010-ben Honda Civickel a kétkerékhajtású mezőny harmadik helyén végzett, 2011-ben Subaru Impreza R4-gyel a szériaautó értékelés nyolcadik helyét szerezte meg, 2012-ben pedig Skoda Fabia S2000-essel abszolút értékelésben lett kilencedik.

Vizin_Ypres2789

Az idén nehéz dolga lesz a Peugeot 207 S2000-essel, hiszen komoly mezőny gyűlt össze. A verseny különlegessége, hogy ez az egyetlen Eb-futam, ahol a gyorsasági szakaszokon belül egyaránt szerepel murva és aszfalt is.

Vizin_Ypres2341

Mivel végig murvafutóművel és murvagumival kell versenyezni, elég nehéz az aszfaltos féktávokat belőni. Esett már emiatt árokba Európa-bajnok is az első gyorsasági első komolyabb kanyarjában.

AUTO - ERC YPRES RALLY 2014

Vizin László: – Háromszor indultunk már Cipruson, de ez nem jelent semmit. Ahogy itthonról meg tudom ítélni a szakaszokat, a 2010-es pályák közül lesz egy, amin már mentünk, de őszintén szólva erre sem nagyon emlékszem.

VizinIr10

Az első napi 132 kilométer gyorsaságiból 70 kilométer lesz aszfalt. Szinte mindegyik gyorsaságin van a murva mellett aszfaltos betét is. Ez komoly nehézséget okoz, murvára puha futómű és puha gumi kellene, az aszfaltra pedig kemény gumi és kemény futómű. Valahol a kettő kompromisszumát kell választani, ami azt jelenti, hogy sem az aszfaltra, sem a murvára nem lesz ideális az autó.

VizinIr09

Ráadásul nagyon kell vigyázni, mert az aszfaltos szakaszokon gyorsan el lehet koptatni a murvagumit. Arról nem is beszélve, hogy csak itt, Cipruson fordul elő, hogy murvagumival kell aszfalton féktávot venni, ebben szerintem senkinek sincs rutinja. Nagyon komoly kihívás lesz a verseny mindenki számára.

VizinIr08

Ennek ellenére nagyon szeretem Ciprust, kellemes az idő, nagyon barátságosak az emberek és eddig mindig jól is szerepeltünk. Nagyon szeretnék pontot szerezni, ami azonban nem lesz könnyű feladat ilyen erős mezőnyben, de minél több ellenfelünk van, annál jobban motivál minket.

Az Ypres Rali első gyorsaságija óta nem ültem az autóban, azt tervezzük, hogy a shake downon minél többet megyünk vele, és utána egy kicsit óvatosabban kezdünk.

VizinIr07

A Ciprus Rali programja

1. szakasz

2014. szeptember 19.

GY 1 Super Special Stage (5,98 km) 17:36

2014. szeptember 20.

Szerviz A – Nicosia (15 perc) 8:32

GY 2 Kotsiatis 1 (15,27 km) 9:20

GY 3 Lythrodontas 1 (21,57 km) 10:03

GY 4 Lefkara 1 (17,94 km) 11:01

GY 5 Klavdia 1 (11,42 km) 12:09

Szerviz B – Nicosia (30 perc) 13:29

GY 6 Kotsiatis 2 (15,27 km) 14:32

GY 7 Lythrodontas 2 (21,57 km) 15:15

GY 8 Lefkara 2 (17,94 km) 16:13

GY 9 Klavdia 2 (11,42 km) 17:21

Flexi Szerviz C – Nicosia (10 perc) 18:21

1. szakasz összesen: 138,38 km

VizinIr04

2. szakasz

2014. szeptember 21.

Szerviz D – Nicosia (15 perc) 8:47

GY 10 Tseri 1 (14,25 km) 9:25

GY 11 Asinou 1 (11,52 km) 10:53

GY 12 Xerarkaka 1 (21,05 km) 11:31

Szerviz E – Nicosia (30 perc) 13:26

GY 13 Tseri 2 (14,25 km) 14:19

GY 14 Asinou 2 (11,52 km) 15:47

GY 15 Xerarkaka 2 (21,05 km) 16:25

Szerviz F – Nicosia (10 perc) 18:03

2. szakasz összesen: 93,64 km

A verseny teljes távja: 232,02 km

DAY1_004 (Large)

A Vizin–Zsiros páros idei tervezett versenyei:

április 17–19. Ír Rali (Circuit of Ireland)

június 19–21. Ypres Rali (Belgium)

szeptember 19–21. Ciprus Rali

november 6–8. Korzika Rali

A csapat együttműködő partnerei:

AXIÁL KFT., EURONET, HÓD-MEZŐGAZDA ZRT., VALKON 2007 KFT., KAMARÁS-DUNA KFT., MEVI KFT., SYGNUS KFT., IS INTERNATIONAL, DC GÉPSZER KFT., GD GÉP ÉS DARU KFT., H-ITB KFT., KNIPL KFT., PAKET007 KFT., 92LETICIA BT., MICROTERV, EKÁBEL, SECURITY.HU, NET’54 ÜZLETI KOMMUNIKÁCIÓ, PROMÉTEUSZ 82 KFT, KAPOLCSI BENZINKÚTÜZEMELTETÉS, BARBAT 2000 BT., NARTHEX 2000 KFT., VIKIV VÍZÜGYI KIVITELEZŐ KFT.

További információk: vizinrally.wordpress.com

Advertisements

Műveletek

Information

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s




%d blogger ezt kedveli: