Mekler szárnyalt és a kartervédőn csúszott

19 10 2014

A C2-es kategória éléről és a C csoport harmadik helyéről esett ki Mekler László és Mikó Edit a Mecsek Rali Historic Eb-futam utolsó gyorsaságiján. A páros a Scuderia Coppa Amicinek szeretett volna pontot szerezni, de egy levágban túl mély volt a gödör az alacsonyépítésű Alfa Romeo Giulia Sprint GTA-nak, leért a kartervédő, az autó felúszott és árokba estek.

079B0134 (Large)

„Abszolút elégedett vagyok a teljesítményünkkel, jó helyen álltunk és jó volt a tempónk is” – mondta Mekler László. „Az utolsó gyorsaságin estünk ki, amit a rutintalanságom rovására írok. Az egyik levágban annyira mély volt a gödör, hogy amikor beletettem a kereket, a kartervédőnk leért, azon csúsztunk. Az autó irányíthatatlan ilyenkor, beestünk az árokba és eltört a kormányművünk.

079B0010 (Large)

„Sajnálom, hogy az utolsó gyorsaságin estünk ki, de én a versenyzés élménye miatt indulok, nem a bajnoki pontokért, úgyhogy elégedett vagyok, most is tanultam valamit, amit később hasznosíthatok.”

IMG_9445 (Large)

„A pályák Eb mércével nézve elég rossz minőségűek voltak, végig próbáltunk nyolcvan százalékon autózni, semmit sem kockáztatni. Örülök, hogy a Scuderia színeiben ennyien indultunk, és legalább a többieknek sikerült pontot szerezni a csapat számára.”

079B9995 (Large)

A Historic Rali-Európa-bajnokság 2014-es naptára:

  1. február 28., Rallye de España (Spanyolország) 2-es szorzó
  2. március 14., 62 Rally Costa Brava (Spanyolország) 3-as szorzó
  3. április 4., 29° Sanremo Rally Storico (Olaszország) 3-as szorzó
  4. május 2., International Rally of the Lakes (Írország) 3-as szorzó
  5. május 16., 23. Historic Rallye Vltava (Csehország) 2-es szorzó
  6. június 5., 13th Historic Acropolis Rally (Görögország) két külön verseny 3-as szorzó
  7. június 20., Ypres Historic Rally (Belgium) 2-es szorzó
  8. július 3., Historic San Marino Rally (San Marino) 2-es szorzó
  9. július 18., Auto24 Rally Estonia (Észtország) 2-es szorzó
  10. augusztus 7., Lahti Historic Rally (Finnország) 3-as szorzó
  11. augusztus 28., 19° Rally Alpi Orientali Historic (Olaszország) 2-es szorzó
  12. szeptember 18., XXVI Rally Elba Storico (Olaszország) 3-as szorzó
  13. október 3., 6 Rallye de Asturias Historico (Spanyolország) 1-es szorzó
  14. október 17., 48. Mecsek Rallye (Magyarország) 2-es szorzó

További információ: www.scuderia.hu www.historic-racing.hu

Reklámok

Műveletek

Information

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s




%d blogger ezt kedveli: