Vizin: A havon nem kellett menni

23 10 2014

Az abszolút 32. helyen zárta a Valais Rali első napját Vizin László és Zsiros Gábor Peugeot 207 S2000-essel. Az első napra tervezett 32 gyorsasági kilométerből 25-öt tartottak meg, mert a második szakasz egy részén tíz centis hó állt, így ennek a gyorsaságinak csak az első négy kilométerét rendezték meg. Vizin a mai három szakaszon 23., 31. és 35. időt futott, aminél jobbra számított, de szerinte holnap (pénteken) kezdődik az igazi verseny és a szombati pályák fognak mindent eldönteni.

vizin_valaisday2_002-large

Vizin László: – Ennél azért jobbra számítottam, főleg az utolsó gyorsaságin. Igazán nem volt semmi problémánk, ez most így adta ki. Az élmezőny nagyon erős és azzal is tisztában voltunk, hogy a kétkerekesek is gyorsak, így semmi meglepő nincs benne, hogy páran előttünk végeztek.

Az első gyorsaságin mindjárt állt a mezőny 45 percet, mert az elsőnek rajtoló (Bruno) Magalhaes odavágta az autóját. Közben persze elterjedtek a pletykák, hogy mennyire csúszik a pálya és hogy milyen veszélyes, de szerintem egyáltalán nem volt az.

AUTO - ERC VALAIS RALLY 2014

A második gyorsaságival kapcsolatban volt egy kis pánik a rajt előtt. Ennek egy részén 8-10 centis hó volt, ami az éjszaka ráfagyott. A gumisok gyorsan kirakták a hógumikat, de ez nem lett volna megoldás, mert mire odaérsz, pont elkoptattad volna őket. Végül úgy döntöttek, hogy négy kilométeresre rövidítik a gyorsaságit és egy bekötő úton kikerültük a jeges részt.

A harmadik pálya nem úgy sikerült, ahogy terveztem, de nincs semmi baj. Az igazi verseny holnap kezdődik, és szombaton lesznek a legkeményebb pályák. Hó már biztosan nem lesz. Mi a hegynek azon az oldalán lakunk, ahol a holnapi pályák vannak és ráadásul magasabban vagyunk, mint gyorsaságik. Itt már az úton nincs hó, csak a házak tetején, ami nem zavar, sőt még szép is. Ráadásul holnapra 15-18 fokot mondanak, és eddig minden bejött, amit a meteorológia jósolt, úgyhogy szép idő várható.

AUTO - ERC VALAIS RALLY 2014

Továbbra is az első húsz a célunk, remélem, holnap tudunk egy kicsit gyorsulni.

A VALAIS RALI TOVÁBBI PROGRAMJA:

október 24. péntek

Szerviz B – Sion, 15 perc, 09:15

GY4 Sierre – Anniviers (Chalais – Itravers) 1, 14,22 km, 10:05

GY5 Veysonnaz (Ayer – Veysonnaz) 1, 13,62 km, 11:10

GY6 Nendaz (Veysonnaz – Nendaz) 1, 12,08 km, 11:35

GY7 Caserne 1, 6,18 km, 12:30

Szerviz C – Sion, 30 perc, 13:45

GY8 Sierre – Anniviers (Chalais – Itravers) 2, 14,22 km, 14:50

GY9 Veysonnaz (Ayer – Veysonnaz) 2, 13,62 km, 15:55

GY10 Nendaz (Veysonnaz – Nendaz) 2, 12.08 km, 16:20

GY11 Caserne 2, 6,18 km, 17:15

Második nap gyorsasági távja: 92,20 km

AUTO - ERC VALAIS RALLY 2014

október 25. szombat

Szerviz D – Martigny, 45 perc, 9:00

GY12  Champex – Lac (Les Valettes – Prassurny) 1, 16,00 km, 10:10

GY13  Bruson (Le Chable – Bruson) 1, 10,15 km, 10:55

GY14  Verbier (Lourtier – Verbier) 1, 15,52 km, 11:25

GY15  Les Cols (Vens – Le Guercet), 32,13 km , 12:10

Szerviz E – Martigny, 30 perc, 13:35

GY16  Champex – Lac (Les Valettes – Prassurny) 2, 16,00 km, 14:30

GY17  Bruson (Le Chable – Bruson) 2, 10,15 km, 15:15

GY18  Verbier (Lourtier – Verbier) 2, 15,52 km,  15:45

GY19  Col des Planches (Vens – Arbarey) 20,15 km, 16:30

Szerviz F – Martigny, 10 perc, 17:20

Harmadik nap gyorsasági távja: 135,62 km

A verseny teljes gyorsasági távja: 260,20 km

 

A Vizin–Zsiros páros idei versenyei:

április 17–19. Ír Rali (Circuit of Ireland)

június 19–21. Ypres Rali (Belgium)

szeptember 19–21. Ciprus Rali

október 23–25. Valais Rali (Svájc)

A csapat együttműködő partnerei:

AXIÁL KFT., EURONET, HÓD-MEZŐGAZDA ZRT., VALKON 2007 KFT., KAMARÁS-DUNA KFT., MEVI KFT., SYGNUS KFT., IS INTERNATIONAL, DC GÉPSZER KFT., GD GÉP ÉS DARU KFT., H-ITB KFT., KNIPL KFT., PAKET007 KFT., 92LETICIA BT., MICROTERV, EKÁBEL, SECURITY.HU, NET’54 ÜZLETI KOMMUNIKÁCIÓ, PROMÉTEUSZ 82 KFT, KAPOLCSI BENZINKÚTÜZEMELTETÉS, BARBAT 2000 BT., NARTHEX 2000 KFT., VIKIV VÍZÜGYI KIVITELEZŐ KFT.

További információk: vizinrally.wordpress.com

Reklámok

Műveletek

Information

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s




%d blogger ezt kedveli: