Matics zsigulisan nyerte a Mecsek Ralit

13 10 2016

Idei legjobb eredményét elérve megnyerte a 3-as géposztály versenyét valamint az erőgyorsaságit is Matics Mihály és Zejda Viki az 50. Mecsek Ralin, amelyen a Mitsubishi Lancer Evo IX-essel egyben az abszolút értékelésben is az igen előkelő ötödik helyen végeztek. A 3-as géposztályban összesen 13 pontot szereztek, amellyel a bajnokságban egy helyet előre lépve, a harmadikra jöttek fel, mindössze két pont lemaradással a második helyezett mögött.

d71a0883

Nagyon komolyan készült Matics a Mecsek Ralira, hiszen a Baranya és a Salgó Kupa is mind azt a célt szolgálta, hogy a pécsi versenyen minél jobban szerepeljen, ráadásul az egész évben nem nagyon tündöklő gumiknak is feküdtek a körülmények, a páros azonban azt élvezte a legjobban, hogy keresztbe csúszkálva is jöttek a jó eredmények.

d71a4011

„Nagyon kellett már a lelkünknek ez a győzelem, hogy meg tudjuk mutatni, nem csak kis versenyeken szerepelünk jól – mosolygott Matics. – A pályabejárás nyugodtan telt, nem vittük túlzásba, de tisztességesen felírtuk a pályákat, egyszerűsítettünk az itineren.

d71a2617

Első nap intermédiával mentünk. Nem nagyon vártam magamtól semmit, de Árpádtetőn elég jól átszaladtunk, és nagyon meglepett, hogy első időt mentünk. Ez mindjárt meghozta a harcos kedvemet. Másnapra felszáradtak a pályák, gondoltam, hogy akkor már kapni fogunk. Felraktuk az Eb-s gumikat, amivel nagyon csúszkáltunk, igazi zsigulisan kellett közlekedni vele. Képzelheted mennyire élveztük Vikivel. Hát még akkor, amikor kiderült, hogy ezekkel a gumikkal is tudjuk tartani az első helyet.

Nagyon örülök a győzelemnek, de azért a legjobb mégis az volt, amikor Orfűn, Remeteréten végigszaladsz 180-nal úgy, hogy a kormány végig ellentétesen áll és lapjával érkezel mindenhová. Hát ez az igazi rali.”

d71a3466

Red Ribbon Team együttműködő partnerei: Sepi Trans Kft., Rother.hu Kft., Ferme Kft., Formance Kft., Molnár Zoltán e.v., NBT Capital Kft., Agro-Clean Kft., Unitranscoop Kft., Unitranscoop Logistic Kft., Onlinet Kft, Combit számítástechnikai Zrt., Frituspecial Kft., Reményi Károly e.v., CargoPlaza Kft., Hidvégi László e.v. Autófényező, ACJ.SK, Gasztransz Kft., Garancia-Sped Kft.

Reklámok

Műveletek

Information

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s




%d blogger ezt kedveli: